A HUNÉP-UNISZOL ZRt. bemutatása

hunep-uniszol-zrt-no7HUNÉP-UNISZOL Zrt. – Facility Management

 

Tisztelettel köszöntjük cégünk összes munkatársa nevében. Kérem, engedje meg, hogy pár sorban bemutassuk vállalatunkat, a Hunép-Uniszol Zrt-t.

 

A Hunép-Uniszol Zrt. 2005-ös létrehozását a megváltozott piaci követelmények, valamint az épületüzemeltetés területén tapasztalható egyre bonyolultabb és összetettebb feladatok megjelenése indokolta. Válaszul ezekre a piaci kihívásokra olyan vállalatot sikerült létrehozni, amely minden tekintetben megfelel a kereskedelmi, ipari és önkormányzati szektor elvárásainak. Szakembereink képzettségének, továbbá a szervezeti felépítésünknek köszönhetően a legmagasabb megrendelői elvárásoknak is megfelelünk, legyen szó egy tudományos kutatóintézet műszaki üzemeltetéséről, vagy egy önkormányzati óvoda takarításáról. Ezt a célt szolgálja a társaságunknál bevezetett integrált minőségirányítási rendszer is, amely segítségével minőségi szolgáltatásokat tudunk nyújtani az épületüzemeltetés minden szegmensében.

 

Tevékenységünk

 

A HUNÉP-UNISZOL Zrt. teljes körű szolgáltatást nyújt az üzemeltetés területén, amely magában foglalja a műszaki üzemeltetést, azaz a gépészeti erős- és gyengeáramú rendszerek üzemeltetését és karbantartását, az épületek szerkezetének havi rendszerességgel végzett ellenőrzését, valamint a takarítást, a kertészetet, az őrzésvédelmet, a mosodai szolgáltatást és minden olyan kiegészítő tevékenységet, amely elengedhetetlen része az intelligens létesítményüzemeltetésnek. Vállalatunk további tevékenységi körébe tartozik a teljes körű uszoda, valamint gyógy és élményfürdő üzemeltetés.

A Hunép-Uniszol Zrt. minden munkatársa folyamatosan törekszik a szolgáltatások színvonalának megőrzésére és fejlesztésére. Ennek érdekében vállalatunk integrált minőségirányítási rendszert alkalmaz, amelyet az ISO 9001:2008, az ISO 14001:2004, ISO/IEC 27001:2005 és az MSZ 28001:2008 szabványok szerint került kialakításra. Az integrált minőségirányítási rendszerünket egy nemzetközileg is elismert auditáló szervezettel szorosan együttműködve fejlesztjük és működtetjük.

A Hunép-Uniszol Zrt. kiemelt ingatlanok üzemeltetését is végzi, ezért társaságunk a 143/2004 Kormányrendelet 22§ paragrafusa szerinti nemzetbiztonsági követelményeknek megfelelő vállalat.

 

Küldetésünk

 

Vállalatunk küldetése a minőségi és költséghatékony szolgáltatások nyújtása az épületüzemeltetés és létesítmény fenntartás teljes területén. Ezt a tevékenységünket jól szervezetten és költséghatékonyan, a környezetvédelmi irányelveket és társadalmi elvárásokat messzemenően figyelembe véve végezzük és szervezzük.

 

Együttműködés partnereinkkel

 

Cégünk több, a kereskedelem területén működő partnerrel dolgozik együtt, amelyek elsősorban pláza jellegű létesítményeket működtetnek. Ezen a területen a minőségi takarítási szolgáltatások a meghatározók, hiszen az áruházak mindennapi működésük során nagyon magas követelményeket támasztanak.

Felgyorsult világunk új követelményeket támaszt a gazdaság szereplőivel szemben. A hatékony vállalatszervezés és vállalatirányítás megköveteli, hogy az épületüzemeltetéssel, karbantartással, őrzéssel, és takarítással összefüggő feladatokat felkészült szakemberek által vezetett cégek folytassák. A Hunép-Uniszol Zrt. működése során jelentős tapasztalatokra tett szert a komplex épületüzemeltetés terén. Munkatársaink hatékonyan képesek működtetni olyan épületeket is, amelyek magas műszaki tartalommal rendelkeznek, az ott végzett tevékenységek összetettek és bonyolultak. Ezek közé a létesítmények közé tartoznak az uszodák, fürdők, vagy éppen a tudományos kutatóintézetek.

Vállalatunk eredményesen üzemelteti több önkormányzat teljes, vagy részleges ingatlanállományát. Az elmúlt években szakembereinknek sikerült bebizonyítaniuk, hogy egy önkormányzat részére kifizetődőbb a teljes takarítási és műszaki üzemeltetési feladatokat kiszervezni, mivel a normatív támogatás beszűkülése csak a költséghatékony megoldásokat képes fedezni. A Hunép-Uniszol Zrt. az önkormányzatok számára olyan stabil és megbízható megoldási alternatívát kínál, amely segít az épületüzemeltetési kötelezettségeknek hatékonyan eleget tenni.

 

Vállalatunk szervezeti felépítése

 

A Hunép-Uniszol Zrt. szervezeti felépítése a modern vállalatokra jellemző dívíziós szerkezet. Ennek a szerkezetkialakításnak oka társaságunk küldetésének megfogalmazásában keresendő, azaz a minőségi és költséghatékony szolgáltatások nyújtásában. Vállalatunk leendő munkatársainak kiválasztása során magas elvárásokat fogalmazunk meg, és különösen nagy hangsúlyt fektetünk a problémamegoldó képességre.  Ügyfeleink ingatlanaival, az arra kijelölt projekt menedzser foglalkozik, aki munkája során tulajdonosi szemlélet keretén belül találja meg a megrendelő és legelőnyösebb megoldást. Vállalatunkat a menedzsment, a vezérigazgató, a gazdaságvezető a műszaki vezető, és a gondnokságvezető, továbbá a gazdasági és műszaki asszisztensek, mobil szerelő párok teszik alkalmassá bármilyen nagyságrendű bonyolultságú feladat megoldására.

 

Középpontban az ember

 

A Hunép-Uniszol Zrt. megalakításának első percétől kezdve kiemelt figyelmet kapott az esélyegyenlőség, az emberi bánásmód vállalaton belüli megvalósítása. Dolgozóink között vannak olyan munkatársak is, akik megváltozott munkaképességűek. Ezeknek a dolgozóinknak a foglalkozatása érdekében részt vettünk az Észak-alföldi Regionális Munkaügyi Központ által kiírt REHAB-2008 pályázaton, ahol eredményesen szerepeltünk.

Mindennapi tevékenységünk során fokozottan törődünk az egészségvédelemmel, munkánkat az MSZ 28001:2008 munkahelyi egészségvédelem és biztonság irányítási rendszer iránymutatásai szerint szervezzük.

 

Facility Management elveinek megvalósítása

 

Napjainkra az épületüzemeltetés valódi tudományággá vált. A Facility Management kutatási eredményeinek gyakorlati alkalmazása során szakembereink folyamatosan törekednek a költséghatékony megoldásokra. A gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeknek az eszközöknek az alkalmazásával 10 és 40 % közötti megtakarítás érhető el. Ahhoz, hogy ezeket a kutatási eredményeket napi szinten tudja alkalmazni a Hunép-Uniszol Zrt, munkatársaink rendszeres képzésben részesülnek, amely saját belső oktatási programunkon keresztül valósul meg. Az FM elveinek megvalósítása során vállalatunk nyitott azok iránt az innovációs megoldások iránt, amelyek megrendelőink megelégedettségét szolgálják.